A Képzésről

A Szuperhős Akadémia egy élményközpontú, képességfejlesztő gyermek multisport oktatási program, amely azért jött létre, hogy minden gyerek felfedezhesse a benne rejlő szuperhőst!

alapötlet

Magyarországon a felnőtt lakosság 30%-a minősül elhízottnak, másik 30%-a pedig túlsúlyosnak, ami nemcsak az EU-ban, hanem világszinten is nagyon magas arány. A gyermekkori elhízás ugyanilyen gyakori jelenség: a három év feletti gyerekek között a túlsúlyosak aránya az életkorral együtt növekszik.
(Forrás: https://index.hu/techtud/2019/05/16/ujabb_magyar_siker_elsok_vagyunk_az_eu-ban_elhizasban/)

Az elhízás és túlsúlyosság, mint tömegjelenség okai a nem megfelelő minőségű és mennyiségű táplálkozás mellett főként a rendszeres sportolás hiánya, amely a mozgás élményének átadásával kell, hogy elkezdődjön – lehetőleg már gyermekkorban.

A speciális, sportág szerinti mozgás megkezdése előtt mind a fizikai, mind a mentális fejlődés megfelelő iránya miatt fontos, hogy a gyermekek először az alapképességeket sajátítsák el, szakedzői segítséggel.

Az általános iskolák, óvodák pedagógusai gyakran alulképzettek és demotiváltak ahhoz a szisztematikus munkához, amire a kormány által előírt heti öt testnevelés óra kötelez, ráadásul sok esetben a körülmények sem megfelelőek.

koncepció

Részletesen kidolgozott multisport oktatási tematika 4-10 év közötti gyermekek részére (alsó tagozatig).

Cél, hogy a játszóházak adottságait ötvözzük az életkornak megfelelő alapképességekelsajátításához szükséges kihívásokkal.

Mindezt a Gamification segítségével kialakított, speciális motivációs környezetben és felszereléssel.

A koncepció alapját a 2012-ben Kanadában bevezetett Long Therm Athletic Development (LTAD) tematikája, illetve a Magyar Olimpiai Szövetség tanulmánya képezik LINK.

A programot körülvevő motivációs környezet a gyermekek aktuális érdeklődési köre alapján épül fel.

Hitvallás

Hisszük, hogy a gyermekek megfelelő környezetben, a megfelelő feladatokat sikeresen teljesítve úgy juthatnak el az adott célig, hogy közben pozitív megerősítések érik őket, és szabadságélményük sem csorbul.

Hisszük, hogy a speciális motivációs rendszer a gyermekek érdeklődését folyamatosan magas szinten tartja.

Hisszük, hogy a hosszabb és rövidebb távú célok elérése sikerélményt hoz, mely a gyermekek önbizalmát és a sporthoz, rendszeres mozgáshoz való pozitív hozzáállását erősíti.

az oktatási program felépítése

A programban részt vevő gyerekek (4-10 évesek, alsó tagozatig) az életkori sajátosságoknak megfelelően három különböző tudásszintű csoportra osztva kezdik meg a programot. A csoportok az egyes szintek elvégzése után vizsgafeladatok, illetve az előírt mennyiségű óraszám teljesítésével léphetnek a következő lépcsőfokra.

A képzés a nevelési év és az óvodában, iskolában töltött idő sajátságaihoz igazítva 40 hét aktív programra, és 12 hét nyári (tábori) programra. Az aktív program időszaka 8 különböző alapképességre fókuszáló részből áll. Egy részegység 4 hét gyakorlatból + 1 teszthétből tevődik össze.

Minden hét külön történetre épül, mely a szuperhős kiskönyvben végig követhető, és így visszajelzést ad a szülőknek arról, hogy mit végzett el a gyermekük az adott órán.

A teszthéten azok a gyerekek vehetnek részt, akik minden részegységből adott óraszámot (4 db óra) teljesítettek. A sikeres teszthét elvégzéséért jelképes jutalom (kitűző, matrica) jár, melyet a gyerekek a szuperhős kiskönyvben gyűjthetnek.

Az léphet magasabb csoportba, aki minden részegységből minimum 10 db óraszámot, illetve minimum 1 db jelvényt begyűjtött.

gamification

40 hét aktív program

8 különböző alapképesség fókuszú rész, 4 hét gyakorlati és 1 teszt hét

Minden részegységnek külön elnevezése, jelvénye és eszközigénye van:

csoportok és szintek

Vörös Tanonc

4-6 évesek: Indulj az alapoktól, tanulj a mesterektől! A Vörös Tanoncok a Szuperhős Akadémia első lépcsőfokára lépnek, hogy minden fogást az alapoktól sajátíthassanak el és idővel ők legyenek a legjobbak!

 

arany bajnok

6-8 évesek: Magasabb szintre lépnél? Kerülj a Bajnokok közé! A második állomáson komplexebb feladatokkal és új kihívásokkal kell szembenézned. Készen állsz?

Fekete mester

8-10 évesek: Itt születnek a valódi szuperhősök. Kerülj te is a legjobbak közé, hogy kiderüljön, milyen sportág az, ahol szupererődet a leginkább kamatoztathatod!